-Mark...Én...Én haza megyek...-Hebegtem.-Otthon találkozunk.Sziasztok.-Motyogtam, majd a vámpírsebességemmel elsiettem...
***
Gyorsabban hazaértem, mint ahogy Cullenék-hez értünk kocsival.Bementem a házba, fel a szobámba és onnan a fürdőmbe.
A mosdókagylónak támaszkodva, zihálva bámultam a tükörbe.Elég nyúzott voltam, még vámpír létemre is.Még fehérebb voltam, ha ez lehetséges persze, a levegőt akadozva vettem.És csak az Ő arca, Jasper arca lebegett előttem.Mi ez?!Ki Ő, hogy ennyire megrengetett?!
-Te jó ég, Tia...Viselkedj már!-Korholtam magam.-Annak a férfinek felesége van...
De én is az voltam...Én is a felesége voltam...Vagyok...Mivel nem váltunk el...Csak özveggyé nyilvánítottak, de az nem válás...
-Tiera!Tia!-Hallottam meg Mark hangját, majd a lépteit a lépcsőn, végül a szobaajtóm nyílását és a kopogását a fürdő ajtómon.-Tia...Jól vagy?
-Igen...Azt hiszem...-Feleltem halkan.-Csak...Rendbe szedem magam...Mindjárt megyek...
Megmostam az arcom hideg vízzel, hátha jobb lesz tőle, de semmi változás.Majd a tükörbe nézve nagyot sóhajtva megfordultam és kiléptem.Mark az ágyam szélén ült, de egyből felpattant, mikor meglátott.
-Mi az?!Csak úgy...Elrohantál...Minden oké?-Lépett oda hozzám.
-Nem...Semmi nem oké.-Ráztam meg lassan a fejem.-Most találkoztam a volt...Vagyis...A férjemmel, Mark?!Kitudja hány száz év után...És...Ő vámpír...És...Felesége van...-A hangom elhalkult, majd leültem az ágyamra.Mark pedig mellém.Megfogta a kezem.
-Úgy tudtam...Hogy...Meghalt...A gyermekét vártam...És...Beleőrültem a tudatba, hogy Ő nincs.Miatta öltem meg magam...Mert Nélküle én sem akartam élni.És...Terhes voltam, érted?!Ha tudtam volna, hogy...Ő él...Vagyis...Nem halt meg...Teljesen...Sosem lettem volna öngyilkos.És élhettem volna az életem.Anya lehettem volna, Mark!
-Csss...Tia, nyugodj meg!-Karolta át a vállam.
-Nem tudok Mark!-Pattantam fel.-Beleőrülök a tudatba, hogy itt van tőlem egy kiló-méterre, de mégsem lehetek vele!Olyan...Rossz ez...-Suttogtam, majd könnyek nélkül sírni kezdtem.Igen, a vámpíroknak nincsenek könnyei.De sírni tudnak...igaz, így ez egy kicsit érdekes...
-Tiera!Hagyd abba!-Térdelt le mellém a földre Mark, majd magához ölelt.-Hol az a lány, akit én megismertem?!Hol az a lány, aki előtt nincsenek lehetetlenek?!
-Elveszett...-Motyogtam halkan.-Meghalt akkor, amikor találkozott Jasper Whitlock-kal...Ismét...
***
Este, mikor már a nap is lebukott kimerészkedtem a szobámból és lementem a konyhába...Éhes voltam...Amióta itt voltunk nem ittam vért.A hűtőben, ahogy Markot ismertem volt vér...De tévednem kellett...A hűtő üresen pangott.
-Mark!-Szólaltam meg, mire a férfi megjelent...-Nincs itthon vér?-Kérdeztem.
-Sajnálom...De még nem volt időm raktározni, Tia...-Mondta bánkódva.
-Elmegyek vadászni, oké?-Kérdeztem.
-Hát...-Látszott, hogy nem nagyon örül az ötletnek.-Az alakváltók...
-El tudok bánni egy-két farkaskölyökkel...Ne aggódj, Mark.-Mondtam, majd felvettem a cipőmet és elmentem...
Bosszantott, hogy ennyire félt.Pedig tudta nagyon is jól, hogy semmi szükség rá.Nagyon jól tudok vigyázni magamra...
Bevetettem magam az erdőbe, az őzek kellemes illatát követve és rohanni kezdtem...
Pár perc múlva a szag erősödött, majd már hallottam a neszezésüket, a heves szívverésüket és a légzésüket.Felébredt bennem a vadászösztön és osonni kezdtem...Csendesen, hogy könyörtelenül lecsaphassak...Mint maga a halál...Váratlan, gyors, kiszámíthatatlan és kegyetlen.
Majd kiszemeltem két példányt, akik kicsit elkülönültek a többiektől és az alkalmas pillanatban lecsaptam...
Hallottam az őz kétségbeesett halálsikolyát, a halálhörgését...Majd láttam, amint kihunyt a fény a szeméből...Végeztem vele, majd a másikkal is.Így, jóllakva álltam fel a két tetem mellől.
-A többit elintézik az erdő lakói.-Mondtam halkan.
-Szép fogás...-Hallottam meg egy kellemes hangot magam mögül.Megperdültem és Ő állt mögöttem.A kezeim megremegtek.Mély levegőt vettem és próbáltam elég bunkón válaszolni, hogy hagyjon egyedül...Hogy elmenjen...
-Mit akarsz?!-Kérdeztem komoran, majd megfordultam, hogy háttal legyek neki.Kezeim ökölbe szorultak...
-Vadásztam...Én is.-Mondta kedvesen.-Látom...Te is.-Mellém lépett és rábámult a két őz tetemére.
-Gondolom sikerrel jártál.-Mondtam halkan.
-Miért vagy ilyen mogorva?-Kérdezte halkan.
-Miért vagy itt?!-Bámultam rá.-Csak egyedül akarok lenni...
-Én pedig beszélni akarok veled.-Jelentette ki.-Több száz évig nem láthattalak, Tiera...Rengetegszer jutottál eszembe, még így, vámpírként is, mikor már más volt a feleségem...Úgy éreztem, hogy talán Alice el tud téged feledtetni, de nem...Amikor a tükörbe néztem Téged láttalak...Amikor csak behunytam a szemem bevillantak az emlékek...Amikor ott állsz előttem, fehér ruhában, mosolyogva...Nem tudom ezt elfelejteni...Te voltál az életem szerelme és ez az érzés talán nm is változott.-Megfogta a kezem.-És most...Hogy...Újra melletted lehetek, hogy megérinthetlek...És tudhatom, hogy biztonságban vagy...Megnyugodtam.És már nem is kell semmi, senkitől, csak az, hogy Te biztonságban és boldog légy...-Nézett a szemembe.
-Hol voltál?!-Kérdeztem.-A te gyerekedet vártam, Jasper...Terhes voltam és nem akartam nélküled élni...Megöltem magam, így már soha többé nem lehetek anya.Marknak köszönhetem, hogy most itt vagyok...
-Én mindig figyeltelek...Láttam, hogy milyen szomorú vagy, de nem akartalak felzaklatni azzal, hogy megjelenek hirtelen.Vámpírként...Főleg úgy, hogy akkor nomád voltam.Féltem, hogy kárt tennék bennetek...Benned és a gyermekemben...-Csúsztatta a hasamra a kezét.-Aki talán sosem lesz meg, de a lényeg itt van.-Tette a szívére a kezét.-Én anélkül is szeretni foglak...Nem kell gyerek, elég, hogy Te mellettem vagy.
-Ne mondd ezt, Jasper...-Léptem hátrébb a fejemet rázva.-Neked feleséged van.Nem mondhatsz ilyet egy másik nőnek...
-Te is a feleségem vagy.-Állapította meg.
-Jasper...Alice szeret téged.Nem teheted ezt vele...-Mondtam szomorúan.
-De te is érzel még valamit...Érzem, tudom.-Mondta.-A különleges képességem miatt...Megérzem, hogy mit érzel...Vagy bárki más mit érez.Tudom, hogy Te még szeretsz engem, Tia...
-Úgy tűnik...-Kezdtem el hátrálni.-Hogy a képességed meghibásodott vagy valami ilyesmi...Én nem szeretlek már Jasper...-A szívem majd' megszakadt, mikor ezeket mondtam.-Én már nem érzek irántad semmit...
Majd egy szó nélkül megfordultam és rohanni kezdtem hazafelé...S már a könnyeim is kicsordultak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése